Julius Cesar
Venue: Vígszínház
Date: 2014. 12. 06. ( szombat )
William Shakespeare Julius Caesar című művét 2014. december 6-án mutatja be a Víszínház.
Rendező: ALFÖLDI RÓBERT
A Julius Caesar – bár csupán 1623-ban jelent meg – valószínűleg 1596-1600 között születhetett, vagyis Shakespeare írói pályájának csúcsán, olyan remekművek táján, mint a IV. Henrik, a Hamlet vagy az Othello. Remekmű a Julius Caesar is, mert nemcsak a szerző bravúros cselekményszövésének, nyelvi-stilisztikai zsenijének újabb bizonyítékát fedezzük fel benne, hanem arra a társadalmi-politikai frissességre, érzékenységre is rádöbbenhetünk, ami Shakespeare-t ugyancsak egyetemessé és maivá, élővé teszi.
A történet szerint a Pompeiust legyőző Caesar épp hatalma csúcsán van, a római nép isteníti, sőt, a koronát is felajánlja neki, ám félő, hogy Caesar – tekintélyével visszaélve – egyeduralomra tör. A szenátorok ezért összeesküvést szőnek a meggyilkolására, s ennek vezéralakjai Cassius és Brutus lesznek. A rosszat sejtető jelek ellenére Caesar megjelenik a Szenátusban 44. március idusán, ám az összeesküvők ledöfik – de ezzel polgárháborús helyzetbe sodorják a birodalmat. Fel is áll a két tábor: a Caesar-pártiakat Antonius és Octavius, a köztársaság híveit Cassius és az egyre inkább elbizonytalanodó Brutus vezetik. A személyes indulatok, politikai érdekek és hatalmi játszmák felkorbácsolódnak – s így, a világtörténelem egyik legkritikusabb időszakában érkezünk el a philippi síkra, a két párt végső csatájának színhelyére…
Bemutató: 2014. december 6.
Caesar HEGEDŰS D. GÉZA
Octavius VARJU KÁLMÁN
Antonius STOHL ANDRÁS
Cicero TAHI TÓTH LÁSZLÓ
Brutus LÁSZLÓ ZSOLT M.V.
Cassius HEVÉR GÁBOR
Casca SERESS ZOLTÁN M. V.
Ligarius RAJHONA ÁDÁM
Decius CSŐRE GÁBOR
Metellus TELEKES PÉTER
Cinna JÓZAN LÁSZLÓ
Artemiddorus FESZTBAUM BÉLA
Jós HARKÁNYI ENDRE
Lucius KARÁCSONYI ZOLTÁN
Egy másik költő VENCZEL VERA
Foltozóvarga TAHI TÓTH LÁSZLÓ
Calpurnia HERCZEG ADRIENN
Portia JÁRÓ ZSUZSA
Jegyárak: 500, 700, 1000, 1300, 1700, 1900, 2000, 2600, 3000, 3200, 3500, 3900 Ft